S'15 01. nap Kezdődik!
2015. január 25. írta: GaBko

S'15 01. nap Kezdődik!

Hosszú készülődést követően végre belevágtam és elindítottam a 2015 ös szezont.

A magokat már tavalyi évben megrendeltem, illetve néhány szelektált növényből mentettem is magamnak. Végül elég szép kupac összegyűlt:

magok.jpg Sajnos technikai okokból kifolyólag, idén nem jött össze a gödi kertészettel a palánta előnevelés, így új kertészetet kellett találnom erre a célra, ahová jövő héten viszem el az elvetni kívánt magokat. Mivel biztosra akartam menni, már korábban összeraktam az itthoni emelt kapacitású palántanevelőmet. Ha már elkészült, így azt is beizzítottam biztos ami biztos alapon. Max. egy kissé több palántám lesz, mint amire végül szükségem lesz.

A magokat előzetesen beáztattam, majd bekerültek az új inkubátoromba:

kelteto.jpg

Jelenleg 320 db magocska vár rá, hogy előbújjon. A 16 óra áztatás elég volt néhány magnak, hogy már elkezdjen csírázni, így remélem, hamar kibújnak a többiek is. A fajták nagy hányada idén is a rekorder chilik közül került ki. Carolina Reaper, Trinidad Scorpion Moruga, Naga Jolokia, Fatalii Gourmet Jigsaw, valamint néhány tő különlegesség.

A megemelt tőszám nem véletlen. Idén már saját kis chili tanyámon tervezem a gazdálkodást. Azért túlzásba idén sem szeretnék esni, csak módjával növelem a mennyiséget. Legközelebb remélhetőleg már a tanyán folyó munkálatokról is be tudok számolni.

Készleteim szűkösen, de még kitartanak. Amiből kisebb mennyiség készült (savanyúság, sárga szósz) az már kifogyott, illetve egy nagyobb mennyiégű 100ml-es szósz rendelés miatt, abból is kifogytam. 50ml-es szósz még bőven van, de csak nem fogom áttöltögetni az üvegeket. Szóval 50ml szósz, 40ml+106ml krém, BBQ még egy darabig biztosan kitart, de a következő szüretig azért biztosan nem :)

De addig is, amíg a készlet tart, nem szakad az eső, vagy hó, szombatonként megtaláltok a Nagymarosi, Vasárnap a Visegrádi termelői piacon, vagy egyéb meglepetés helyeken. Illetve munkanapokon elérhettek Budapesten is, valamint emailen: gabkochili@gmail.com és a facebookon! 

A bejegyzés trackback címe:

https://gabkochili.blog.hu/api/trackback/id/tr647107479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seafalcon · http://szekelyistvan.hu 2015.11.09. 07:49:52

Basszus! Nagyon vártam a Solymári Chili Mikulásról szóló beszámolót. Ettől tettem volna függővé, hogy idén el-e megyek-e?

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2015.11.09. 08:06:31

@Seafalcon: Hát az lehet kimaradt. Képeket biztosan találsz az FB oldalamon.
Személyes élménybeszámolót tudok felajánlani, ha tényleg meglátogatsz a piacon! :)

Seafalcon · http://szekelyistvan.hu 2015.11.09. 08:20:09

Minden arra mutat, hogy ott leszek! Majd beszélünk!
süti beállítások módosítása